Ars poetica



"egyszer majd arról leszek híres, hogy gondolatot és nevetést szerzek az embereknek" /V.Fable: Vészbejárat/

Prológ

Elmondom, miért is írok blogot. Életem nagy részében írtam és írtam, sok mindenről van-volt véleményem, de nem leltem befogadó alanyt. Most, hogy semmittevő, henye nyugdíjas lettem, felkapaszkodtam a hálóra, és -hogy ne csüggjek itt hiába-, szövögetem a szót, amit megosztok bárkivel.

Keresés ebben a blogban

FIGYELEM! Amikor olyan posztot olvasol, amelyikben videoklip szerepel, akkor a blog zenéjét legalul el tudod némítani! (kérlek, utána oldd fel a némítást!)

2016. augusztus 29., hétfő

Pihenőnap


Nekem ma az van. Ez új kifejezés, de majd megszokjuk.
Egy ilyen napon, mikor nem kell dolgozni menni, szeretnék sokáig aludni... de nem megy, az istennek sem!
Mint csirke a nyárson úgy forogtam már jó ideje, mikor kidobott az ágy.
Hét óra negyven...
Kávéfőzés és a szokásos reggeli ténykedés után neteztem egy kicsinykét, majd kimostam a szennyest.

Ebéd után - jól bezabáltam - vízszintesbe helyeztem magam és néztem, amint a Vuelta bringásai tekernek.

A nyitott ablakon át beszökött néha a szél meg egy-egy darázs, egyéb röpködő izé, muszáj lett felkászálódnom.
Akkor készítettem vacak buta-telefonommal ezt a videót.

Lazulós, punnyadós nap, ami bizony rám fért. Holnap megint meló.

video

2016. augusztus 21., vasárnap

Ünnepkor






Hétkor csörgött a vekker. 
Ilyesmi is régen történt velem, hogy ébresztésre van szükség, de mi van, ha most éppen nem ébredek félhétkor, mint egyébként? Kellett a csörgés, az ébresztett.
Izgalmas napnak nézek elébe, ugyanis – másokkal ellentétben – dolgozom nyolc órát.
Nem ez az izgalom, hanem az, miként jutok el a városon kívüli bevásárlóközpont szélén lévő munkahelyemre. Ugyanis az ide kijáró két busz egyike sem jön, ha a számtalan üzlet mind zárva tart. Gyalogolnom kell, de errefelé kacskaringós autóutakon kívül útpadkán, vagy néhol erdőszélén kitaposott ösvényeken lehet gyalogosan közlekedni. Mivel már egyszer megpróbáltam az egyik ilyen utat, rendesen el is tévedtem. 
Most több variációt is megnéztem a Google jóvoltából, napokon át a buszról figyeltem mire van lehetőségem. 
A hosszabb, ám ismerősebb utat választottam.
Főnökömmel előre közöltem a két eshetőséget: vagy nagyon korán beérek, vagy elkések, de jövök.

Az égiek kegyesek voltak hozzám: ragyogó napsütés, 19 fok, igazi kirándulóidő. Vittem magammal reggelire való falatot, vizet, aztán nekivágtam a gyalogtúrának.
Ronda, rikítószínű kardigánom derekamra kötve időben figyelmeztette a közelgő autókat: itt egy gyalogos bóklászik az útmentén!
Erdők és rétek mentén, patakokon átkelve lassan bandukoltam, mint egy kiránduló. 
Csodásan tiszta levegő, napfény és enyhe szellő…, ettem, ittam, cigiztem útközben.
Mintegy 25 percnyi séta után egy órával a munkakezdés előtt megérkeztem.

Feltöltődtem ettől a sétától! Ámbár aggódtam kissé, hogy hazafelé, a nyolcórai talpon töltött idő után milyen lesz a visszaút, de most ez nem számított.
Koraeste, félhét tájban ismét az útpadkán poroszkáltam. 
Talpam égett kissé, de nem volt nagyon zavaró. Bevallom, most nem volt annyira élvezetes, hiszen a nyugodni készülő nap még mindig ontotta a meleget, de sikeresen célba értem.
Éppen akkor állt be a busz a végállomásra, így ülve pihenhettem indulásig. Közben azon elmélkedtem, hogy Karácsonykor, ha esetleg havas az idő, miként lehet megoldani az ilyen sétát?
Közel egyórányi gyaloglás, meg a nyolcórai -- viszonylag laza munka után még csaknem éjfélig beszélgettem a háziakkal, aztán tértem csak nyugovóra.

Ébredéskor döbbenten láttam: tíz óra elmúlt!
Tinédzserkorom óta nem fordult velem elő, hogy ilyen későn ébredjek!
Most baromi büszke vagyok magamra, mert élveztem az egész tortúrának tűnő nap minden percét, és tökéletesen kipihentnek érzem magam – 66 évesen! (talán fogytam egy-két kilót, hiszen a hosszú séta ezzel jár – olvastam valahol)
Ma nem dolgozom. Itthon lazítok és eszem. Visszaszedem azt a leadott súlyt.

Kellemes vasárnapnak nézek elébe.

2016. február 23., kedd

Nyilasok




Még éppen csak (25.-e) alig tartozom a nyilas csillagképbe, talán keveredik belém némi a skorpióból is, ezért különösen nehéz a természetem.
Elég szkeptikus vagyok az ezotéria és egyéb ilyen elvont dolog irányában, de valamiért a csillagképek által felrajzolt tulajdonságokban nagyon sok minden valóban talált; ezért valami globális igazságot vélek benne felfedezni.
Nos, ismerek másokat, akik esetében is találtam némi egyezést: lányaim ugyan mindketten azonos csillagjegyben születtek, mégis alig van bennük egyező tulajdonság.
Úgy gondolom, hogy a körülmények hatása ebben az esetekben is jelentős, erősen befolyásoló tényező.
Az otthonról hozott nevelés és annak hatása talán a legjelentősebb.
Gondolok itt olyasmire, mint a konzervativizmus, némi rugalmatlanság és bizonyos erkölcsi normák.
Mondjuk, ezek időnként háttérbe szorulhatnak más hatások következtében; érzelmi és érdek vezérelte tettek miatt, ami aztán párosul némi lelkifurdalással.

Ékes példája ennek egy csaknem baráti ismerősöm, akivel hosszú éveket töltöttünk egy munkahelyen, és azonos napon születtünk.
Kezdeti kapcsolatunk -- ami eltartott vagy húsz évig -- semmilyennek mondható. Munkatársi, annak sem szoros. Némi lenézést tapasztaltam részéről, de annyira sem érdekelt, hogy megpróbáljam kibogozni ennek az okát.
Az élet úgy hozta, hogy -- mikor három év után visszamentem ismét dolgozni -- már ő volt a leendő főnököm. A régebbi tapasztalatokból kiindulva nem fűztem vérmes reményeket a munkába állásomhoz.
Voltak kétségeim az alkalmasságát illetően, mint később megtudtam, neki is. Ezt azért kevésbé értettem, hiszem művezető voltam ott, olyan területen, ahol ő soha sem dolgozott, de most vezető. Ebből talán következtethetett volna a képességemre, de nem ez a lényeg: nem volt köteles felvenni, de megtette. Igaz, olyan munkakörbe, amelyet az akkori romániai átköltöző munkások töltöttek be, de nekem két gyereket kellett egyedül nevelnem és kellett a munka, nem válogattam.
A régi kollégák persze emlékeztek rám, és gyakran fordultak hozzám kérdésekkel a munka vonatkozásában is, ami talán feltűnt a vezetésnek.
Lényeg a lényeg: egyre magasabb szintű munkakörbe kerültem, míg végül -- hogy úgy mondjam -- a helyemen voltam.
Saját iroda, és komoly feladat. Akkoriban már nem éreztem részéről az ellenszenvet, sőt, gyakran és sok időt töltött az irodámban beszélgetve.
Kezdtünk egyre közelebb kerülni egymáshoz, ám én talán érzékenyebb vagyok: képes voltam elkerülni témákat, elterelni a szót az olyan dolgokról, ahol tudtam, nem egyezne a véleményünk. Volt ilyen, nem is egy.

Közbevetőleg: én a nőkkel mindig nehezen boldogultam. Valahogy én másként élem meg női mivoltomat, mert gyerekkorom óta nem volt olyan nőnemű egyed, akire azt mondhattam volna, hogy barátnő. A férfiakkal sokkal könnyebben alakítottam ki baráti kapcsolatokat, és itt nem a vonzalom, a szex, vagy ilyen szokványos dologra gondolok, hanem igazi mély, és őszinte beszélgetésekre.

Visszatérve az előző témához: jónak mondható kapcsolatunk, mely majdnem barátinak volt mondható, időnként furcsa helyzeteket produkált.
Miután mindketten -- még én is valamilyen szinten, legalábbis, a nagy-főnökség szemében -- vezetőnek számítottam, ebből adódóan résztvevője voltam az értekezleteknek. Bizony, időnként nem egyezett a véleményem a "barátnőmmel", amiért zokogva tett szemrehányást nekem. Minden diplomáciát félre kellett tennem és vállalni a véleményemet, amiből aztán sértődés lett.

Később ez oldódni látszott, de vért izzadtam minden beszélgetés során, miként kerüljem azokat a témákat, amelyekből ismét csak gond adódhat.

Évek teltek el. Ő előbb, én valamivel később kerültünk nyugdíjba.
Nyolc évig semmit sem tudtunk egymásról, míg  egyszer megtalált ez egyik közösségi portálon.
Az együtt töltött évek tele vannak szép emlékekkel, ezekre emlékezve kezdtünk levelezni.
Odáig ment a nosztalgiázás, hogy meghívtam és eljött hozzám. Nem volt semmi gond, leginkább a régi időket emlegettük, meg a gyerekeink, unokáink volt a téma.
A problémákat az hozta felszínre, hogy megvette az első három könyvemet.
Miután elolvasta, őszinte kritikát kaptam. Lesújtót.
Véleménye szerint irreális, amiket leírok, sőt, az erotikus könyvem gyomorforgató; ilyen emberek nincsenek, akiket én ábrázolok a könyveimben, és ilyen szituációkat sem produkál az élet.

Mit mondjak: megdöbbentem.
Nem, tényleg nem azt vártam hogy jókat mondjon azokról a korai írásaimról, melyekkel magam sem vagyok megelégedve, hanem az verte ki nálam a biztosítékot, hogy NEM ÉRT MEG!
Az a nüánsznyi közös hullámhossz elveszett az évek során; én szabad lettem, szárnyalhat a fantáziám, amit le is írok, és nem önéletrajzokat fabrikálok, hanem agyszüleményeket vetek "papírra".
Ő a háztartása tökéletes vezetésében éli ki magát, ez okoz számára felszabadult érzést. A családja, akik körbeveszik, akire süt-főz, és mindezt örömmel teszi -- egészen más világ okoz számunkra örömet.

Tudom én renitens vagyok; egész életemben az voltam, és az idős korral talán még inkább azzá lettem. Elutasítom a konvenciókat, jobban, mint valaha.
Nincs már köztünk közös nevező, csak a múlt és az emlékek kötnek össze bennünket.

Nos, elfogadom, hiszen nem éreztem hiányát az elmúlt nyolc évben sem, most sem okoz gondot a véleménye, mint mikor még munkatársak voltunk.

Marad köztünk a sablonos, öregasszonyos levelezgetés. Egészség, gyerekek, család -- ilyen témakörben.
Az írással kapcsolatosan viszont nem nyilatkozom többé, még a kérdéseit sem veszem figyelembe.

Megjegyzem: az a három könyv, amelyikről degradáló véleményt közölt, a legtöbb példányban fogyók közt van!



2016. január 2., szombat

2016 - Bécsi Filharmonikusok Újévi Koncertje



                                        



Boldog új évet! 

A rendszeres olvasóim már megszokták, ilyenkor (talán az idén kissé megkésve) mindig beszámolok
erről a csodálatos eseményről.

Az idén rendhagyó leszek: alig említek valamit magáról az eseményről, nem töltök fel videókat sem, hiszen rövidesen amúgy is tiltólistára kerülnek és üresen feketéllik a poszt közepén...

Most inkább a gondolataimat osztom meg -- bár talán kevéssé érdekesek.

A karmester az idén is -- már 2012-ben is őt láthattuk -- Mariss Jansons volt: eredeti, nagyon szimpatikus egyéniség.
                                      


Néhány fotót készítettem a képernyőről a telefonommal, talán ez nem törvényellenes...
Az átélés, mellyel dirigált, még a rendezőket sem hagyta érintetlenül, hiszen igen gyakran a karmestert mutatták. Íme egy kép, melyet én is rögzítettem:


                                       

Az idén átadtam magam a zenének és nem jegyzeteltem, mint máskor. Miután a kezdet előtt elhangzott: 90 ország közvetíti az egész koncertet, gondolom, nincs az olvasóim közt olyan, aki ne tudná megnézni. A ZDF szokott filmet készíteni az egész eseményről, amelyet néhány nap múlva bizonyára minden videomegosztó oldalon megtalálhat az, aki esetleg lemaradt az élő közvetítésről.

Azon elmélkedtem az ismerős dallamokat élvezve, hogy amióta az eszemet tudom, minden év így kezdődött. Bizony, ennek már nagyon sok éve... a rádió közvetítette és mi, a család - hallgattuk. Aztán, a TV korában már láthattam is, amire manapság is nagy örömmel gondolok vissza, hiszen a világ legnagyobb karmestereit láthattam vezényelni, amire egyébként semmi esélyem sem lett volna.
Íme, az én időm karmesterei a Wikipédia oldaláról készült képen:

 Nekem még megadatott olyan koncertet látni, amelyet Willi Boskovsky hegedűvel a kezében dirigált, éppen úgy, mint ahogy ezt a Straussok tették hajdanában.
A hegedű... fontos momentum az életemben. Tanultam és tudtam is játszani rajta, bár kamaszlányként csekélyke örömmel tettem. Mostanság -- hiányzik!




                                   


Valahogy nem a véletlen műve az, hogy leginkább a vonósokat fotóztam.
Nehezen barátkoztam meg az utóbbi néhány év rendezési koncepciójával, miszerint gyakran más zeneszerzők művei is műsorra kerültek... egyre gyakrabban.
Tíz évvel ezelőttig szinte kívülről tudhatta az ember, hogy melyik műveket fogja hallani a népes és termékeny Strauss-família szerzeményeiből.
Tegnap örömmel hallottam, hogy billent a mérleg a számomra kedvező irányba.
Nem volt hiány látványosságban sem, a táncok is szépek voltak, sőt, a kosztümök is... bár, mint szakmabelinek, enyhe mosollyal néztem a táncoslányok ruhakölteményeit.
Talán 2010-ben történt, hogy Valentino tervezte a tánckar ruháit. Muszlin-költemények voltak, csodásan szépek (néhánytól eltekintve). 
Tegnap a ruhák -- különösen az anyagok tekintetében, na és a színkombinációk miatt is -- erősen emlékeztettek az említett évre. Felmerült bennem: talán maradt a temérdek anyagból... most csak öt lánynak kellett ruhát készíteni :). Rosszmájú vagyok, tudom.
A koncert elhúzódott, talán fél órával hosszabbra sikeredett, mint ami a műsorban tervezett idő, de élveztem  minden percét. (gondolom a Rolex is, aki a főtámogató volt)
Nos, hát megadatott számomra ismét, hogy a számomra hagyományos, lélekemelő módon indítsak egy újabb évet!

                                                 

2015. július 8., szerda

Mecénás kerestetik!





Ezt az írást tegnap követtem el a Facebook szerzői oldalamon.
A nagy megtekintés még eddig nem hozott más eredeményt, mint azt, hogy sokan olvasták.
Gondoltam, elhozom ide is, hátha itt nagyobb az esélyem...

A Kiadóm blogján a mai bejegyzést olvasva enyhe gyomorgörcs uralkodik rajtam.

Vannak írótársaim, akik szintén nem rendelkeznek anyagi háttérrel (épp’ hogy az életre futja), és képtelenek megoldani még az évi alig harminc ezres befektetést is; erre most jön a dorgálás – mert én annak vettem – amiért nem képesek marketingelni a saját könyvüket. 

Mondjuk, arra sem futja, hogy hivatásos (számlaképes) szerkesztő-korrektor munkáját megfizessük, akkor miből finanszírozzuk egy hozzáértő marketinges munkáját?

Lehet magunknak is megpróbálni, kaptunk is tanácsot…

Nem tartom magam írónak, szerző lennék, aki tanulja az írói mesterséget, ergo: nincs időm, és nem is akarom ilyesmire fecsérelni… nekem nem ez a dolgom!

Pénz nélkül nem megy! Semmi sem! 
Hiába van szakember, aki segít, ha ezt szívességből teszi…

Valaha, a műveltségre, kultúrára valamit is adó vagyonosabb polgárok támogatták azokat a művészet, irodalom területén lézengőket, akik szintén nincstelenek voltak. 
Akkoriban mecénásnak nevezték őket, ma talán a szponzor kifejezés takar valami hasonló szándékot…

A félreértések elkerülése végett mondom: nem nekem, az embernek koldulok! Én, köszönöm, megvagyok. 

Szerkesztőre, korrektorra, marketingesre, olyan költségekre, amely segíti megismertetni eddigi munkáimat…

Halló, Valaki?

Esetleges jelentkezés esetén üzenetben kérem a választ.

Már azt is megköszönöm, ha – tanulmányozás céljából – elolvassák valamelyik könyvemet!

Tisztelettel:
Gwendoline Welsh/Czakó Gabriella


2015. május 31., vasárnap

Sportolni a fotelből




Igen, ez nagy ellentmondás, de vannak olyan sportok, amiket hiába is szeretne űzni az ember, lehetetlen.
Számomra ilyen a Forma 1, és a nagy országúti kerékpárversenyek.

A Forma 1 minden futamának nézése, valami olyan beidegződés számomra, mint január 1-én a bécsi koncert. Szokássá vált.
Az őskorban csak a monacói futamot közvetítette a magyar tévé, ám eljött az idő számomra, amikor panelbe költözve a kábelen fogni tudtam az Eurosport és a német RTL adását. Itt aztán láttam a futamokat, a szöveg nem is volt nagyon fontos.
Majd eljött az idő, amikor már minden futamot közvetítettek magyar nyelven, magyar adón.
Lehet mondani, hogy kitanultam a dolgot; most 26 éves gyermekem első szavai közt szerepelt a "Senna" szó, és a szignált hallva toporzékolt, sikított az örömtől.
Mindkét lányom értette a versenyeket és mindig kiválasztottunk valakit, akinek nagyon drukkoltunk. Ez tette izgalmassá a futamokat.
Első számú kedvencünk Ayrton Senna volt.
Halála mélyen megrázott.
Másik kedvencet kellett keresni, és David Coulthard megfelelt az elvárásunknak.



A következő nagy kedvenc -- elsősorban a közönyössége miatt -- Kimi Raikkönen volt. Nagyon bántott, amikor kiszállt, még jobban az a helyzet, amibe a visszatérte után került.



Ám már volt másik kedvencünk: Sebastian Vettel. Nagyon kedvelem -- már csak egyedül nézem a futamokat, hiszen a lányaim már nem élnek velem, és már nem is érdekli őket a "száguldó cirkusz". Most ott tartok, hogy meghasonultam önmagammal, mivel a Ferrarit nagyon nem szíveltem, erre most mindkét, számomra kedves fickó a piros kocsit vezeti.



A másik kedves időtöltésem a nagy, neves kerékpárversenyek megnézése.
Ez akkor kezdődött, amikor a kisebbik lányom óvodás volt, és minden júliusban bezártak. Kénytelen voltam szabadságra menni. Kora-délután a lányok mentek az zárt udvari játszótérre, én meg "Franciaországba" a Tour de France jóvoltából. Eurosport, angol nyelvű közvetítés. Kiszúrtam egy nagyon ügyes és nem mellesleg piszok jóképű francia kerekest, aki a Festina sorait erősítette, és úgy ment fel a hegyekre, mintha húzták volna.
Mosolygós, fekete fiú volt és a legjobb hegyi menő, ezért ő volt a pöttyös trikós. Richard Virenque.



Nevét képtelenek voltak helyesen ejteni az angol kommentátorok. Mi, nemes egyszerűséggel "Veronka" néven illettük. Aztán eljött az idő, amikor már Dávid Sándor és Sípos János magyar nyelvű közvetítését élvezhettem. Sipi szenzációs volt, akár később, mikor már a kis Knézivel közvetített. Élvezet volt hallgatni őket, nagyon mulatságos, és kiváló történelmi, gasztronómiai ismeretekre tettem szert általuk.
Elkanyarodtam a kedvencektől... Amikor a Festina csapatát dopping vád miatt kizárták, egy világ omlott bennem össze. Évekig nem találtam olyan bringást, akit kedvencemnek éreztem volna. Aztán megtaláltam Andy Schleck személyében. 2010-ben vérre menő, botrányba is fulladó versenyt futottak Contadorral, és nem vigasztalt, hogy utólag módosították az eredményt. Szegény Andyt az ág is húzta, esések, törések, botrányok... visszavonult.



Évekig csak a Tourt néztem, de az idén nézem a Girot is, és mit ad Isten! Most Alberto Contadornak szurkolok, mint kedvencnek! Mert a tudást is elismerem, nem csak a jóképűséget.



A szünetben a reklámokban fel-feltűnik az első bringás kedvenc, aki ma már ősz halántékkal, öltönyösen a Festina órákat reklámozza.



Most megyek, mert rögtön kezdődik a záró futam, és remélem, Contador megnyeri ezt a kőkemény, háromhetes versenyt.

Megkérlek, ha már meghallgattad az egyéb klipet, utána old fel itt a némítást!

Nagyon szépen köszönöm!

YouTube Playlist by Gabriella Czakó